HU EN

A fény minősége irodai környezetben

A fény

A látáson túl a fény nem vizuális módon is befolyásolja az emberi testet. Az embereknek és az állatoknak belső órája van, mely fiziológiai funkciókat szinkronizál körülbelül 24 órás ciklusban, melyeket cirkadián ritmusnak nevezünk. A test számos külső hatásra reagál, ezek azok a külső stimuláló tényezők, amik a fiziológiai funkciókat a szoláris naphoz igazítják. A fény a legfontosabb hatás, mely a test belső óráját szinkronban tartja, ezt a folyamatot a cirkadián ritmus fenntartásának nevezzük. Az optimális, megfelelően szinkronizált cirkadián ritmus fenntartása érdekében a szervezetnek szüksége van világosságra és a sötétségre is.

Ha ez a „belső-ritmusunk” felborul, nehezen alszunk el, állandó fáradsággal küzdünk, ami hosszútávon súlyos betegségek kialakulásához vezethet. Összetett élettani folyamatokat, beleértve az éberséget, az emésztést és az alvást is részben szabályozza ez ebben a ciklusban részt vevő hormonok varianciája és kölcsönhatása. A fényhatásoknak különösen jelentős az alvásban játszott szerepe, mivel az Orvostudományi Intézet jelentése szerint 50-70 millió amerikai felnőtt szenved krónikus alvászavaroktól. Az ilyen rendellenességek és krónikus alvásmegvonások bizonyos kóros állapotokkal vannak összefüggésben, beleértve a cukorbetegséget, az elhízást, a depressziót, a szívinfarktust, a magas vérnyomást és az agyvérzést.

Az épületekben az irodák és egyéb funkciók kialakításakor világítási kódexek és iránymutatások különböző helységekre vonatkozó megvilágítási előírásokat tartalmaznak. Ezek a helységekben végzett tipikus cselekvések általános megvilágítási követelményeiből származnak.

Az Europa Design székházának WELL minősítése kapcsán elvégeztük az irodaterek és a showroom megvilágítási méréseit partnerünk, a Bravolight Kft. segítségével. A munkaállomásoknál az asztalfelületeken és a munkatársak szemmagasságában is ellenőrizték a megvilágítási szintet és a fény színhőmérsékletét is, amely a cirkadián ritmus megőrzésében játszik szerepet.


Fel az oldal tetejére 


LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA!

Minden munkanap, 9-17 óra között díjmentes tanácsadással várjuk hívását!
T: +36 1 274-0001.

Írjon nekünk ›
https://www.irodakereso.info/ http://irodahazakejszakaja.hu/ http://spaceplan.hu/ http://designoffice.hu/ http://lakberendezok.hu/
Adatkezelési tájékoztató | Imresszum, kapcsolat