Igaz, hogy a keretek, az alapméretek, felületkezelési technikák adottak, de a leglényegesebbek, a kitöltő mezők mintái teljes mértékben véletlen- és sorsszerűek. Az éppen aktuális hulladék anyagok milyenségétől függenek. Bár a mai fémfeldolgozóiparban a sajtoló és stancoló gépek szerepét nagy részben átvették a lézervágó berendezések, a végeredményen ez nem sokat változtat. A tervező feladata itt inkább a viszonyrendszer, a szabály megtervezése volt, ahol a változók és a változatlan találkozását kellett összeegyeztetni. A változó a hulladék anyagmintája és dimenziója, a változatlan pedig a váz szerkezete és a bútor funkciójából következő elvárás-halmaz. Fontos volt az egyszerű konstrukció, mely könnyen építhető, és illeszkedik a Burnt Geometry többi tagjához. Így adott volt a zománcozásnál használt alátámasztó „tüskék” megidézése a terpesztett acélcsövek és patinázott felületek alkalmazásán keresztül. Ez a tárgy nem szól másról, mint a viszonyrendszer, a vizuális ritmus hangsúlyozásáról.