wishlist

Raktár lista

wishlist del
A lista sorrendje módosítható Drag & Drop -al!
HU | EN

BLOG

CITYPLANT - NÖVÉNYEK AZ IRODÁBAN  

CITYPLANT - NÖVÉNYEK AZ IRODÁBAN   Irodabútor,europadesign, cityplant, munkakörnyezet, well minősítés, természet, zöldlevegő program, stresszoldás,wellbeing

Zöld kollégáink – növények az irodában                


A CityPlant az irodákba telepített növényekkel – zöld kollégákkal – teszi egészségesebbé a munkahelyi környezetet. A zöld növényekkel mottójuk szerint „Életet viszünk az irodákba”, fizikailag és mentálisan is javítva a munkatársak közérzetét.

Pentz Balázs 1992-ben alapította meg a kezdetben kertépítéssel foglalkozó céget, amely az akkoriban épülő irodaházak terjedésével kezdett el növények telepítésével és gondozásával foglalkozni az irodai terekben.


friesland munka

A Friesland Campina váci úti irodája, dolgozói asztalok növénydekorációval



Hogy alakult ki ez az új piac a növények bérlésére és szakszerű ápolására a munkaterekben?

A 90-es évek elejéig az állami cégek irodáiban otthonról behozott növényeket ápolgattak. A multinacionális cégek és az SSC szolgáltatóközpontok magukkal hozták Amerikából, Japánból a trendeket, és megjelent az igény a zöld szigetek kiépítésére a fém-üveg-beton irodaházakban. Elsőként a Datanet részéről érkezett megbízás, hogy helyezzünk ki növényeket a belső irodai terekbe. A szolgáltatásunknak csak egy része a növénybérlés, nagyobb részt tesz ki az ápolás, gondozás, és a csere, ha a növény túlnövi a helyet, vagy tönkremegy. Jelenleg több mint 200 cégnél gondoskodunk heti szinten a „zöld kolllégákról”, hiszen csak az egészséges növények tudják betölteni küldetésüket és segíteni az emberek mentális és fizikai jóllétének javításában. Budapesten a 17. kerületben van egy csarnokunk, ahol neveljük a növényeket.


Milyen előnyei vannak „zöld kollégáink” jelenlétének az irodákban?

Hiába alakult át a környezetünk az évszázadok, évezredek alatt, az esőerdőből jöttünk, az embereknek hiányzik a természet. Főleg télen, amikor nincs a fákon levél, akkor az épített környezetben, a zárt, élettelen irodai terekben előjönnek a szindrómák, az ember rosszul érzi magát, alacsony a páratartalom, így gyakrabban megfázik, és belélegzi a ragasztókban, festékekben lévő méreganyagot.

A munkatársak jó közérzetét segítő Well minősítésben is előírás a megfelelő páratartalom és levegőminőség a munkakörnyezetben.


Bár az irodákban a gépészet cseréli a levegőt, növényeink párologtatása révén elősegítjük az optimális légkör kialakulását, ezáltal elkerülhetjük a zárt légkondicionált térben előforduló száraz levegő okozta különböző légúti betegségeket. Ráadásul a zöld falunkban eleve bele van építve a párásító berendezés – egy finn startup fejlesztése -, a benne lévő növényekkel együtt mintegy 30-40 százalékkal megnöveli a levegő páratartalmát. A 150-200 cm magas térelválasztó falaink pedig felfogják a tüsszentés által levegőbe jutó vírusokat.


magas szek

A Friesland Campina irodája a CityZen irodaházban, térelválasztó növénydekoráció


A megfelelő páratartalom mellett mit foglal még magába a CityPlant Zöldlevegő programja?

A CityPlant Zöldlevegő program részeként a növénydekoráció során olyan dísznövényeket telepítünk az irodákba, melyek a NASA kutatásai szerint mérgeket - diklór-benzol, etil-benzol, trimetil-benzol, formaldehid, triklór-etilén, xilol, szén-dioxid - szűrnek ki a levegőből. A formaldehidet többek között kötőanyagként használják a bútorgyártás során a farost és rétegelt lemezek készítésénél. Több vegyi anyag gyakran előfordul lakkokban, ragasztókban, padlószőnyegben, tintában, szigetelésekben, cigarettafüstben.

Dr.B.C.Wolverton a NASA tudósa a (levegő javítása növényekkel) jelentésében 19 növényről számol be, ami mérgező anyagokat szűr ki az iroda levegőjéből. Igazi eredményt persze akkor érnék el, ha visszamennénk a természetbe. A tisztább levegő érdekében az irodai növényzet megköti a port és a mobil növényfalakkal a zajok is tompíthatók.


A pozitív fizikai előnyök mellett milyen lelki hatásai vannak a növényeknek az emberi szervezetre?

A növények stresszoldó hatásait kihasználva nagymértékben javítjuk az irodai dolgozók közérzetét. A növények zöld színe harmóniát sugároz, jó hatással van a lelki egyensúlyra.

Az élő növényekkel elszeparált csendesebb munkakörnyezetben jobban érezzük magunkat, produktívabbak, nyugodtabbak vagyunk. Rengeteg kísérletet végeztek ebben a témmában, többek között börtönökbe vittek be növényeket és figyelték a rabok mentális fejlődést.


fotel fries

A Friesland Campina váci úti irodája, kollaborációs tér növényi zöldfallal


Mérhető is a növények teljesítménynövelő hatása?

Ausztriában egy kutatás során kiszámolták, hogy a növények hogyan járultak hozzá a munkahelyi hiányzások számának a csökkentéséhez. A páratartalom növelésével a hőfokot is le lehet venni így a „zöld kollégák” az energiamegtakarításban is szerepet játszanak.


Milyen növényeket telepítenek leggyakrabban az irodákba?

Minden esetben a funkcióhoz, a belsőépítészeti és bútortervhez, a fényviszonyokhoz igazítjuk a növényeket. A terebélyesebb növényeket, pálmákat inkább a közösségi terekbe javasoljuk, az anyósnyelv, az Epipremnum, a Zamioculcas, a Philodendront és a Dracaena alkalmasak a munkahelyek közé térelválasztásra. Amikor tehetem, járom az esőerdőket, dzsungeleket, arra törekszem, hogy saját élőhelyükön ismerjem meg a növényeket, hogy hasonló körülményeket teremtsünk nekik az irodákban is. Például egy esőerdő alján élő kúszónövényt nem teszünk ki tűző napsütésnek, de azt is figyeljük, hogy milyen talajszerkezetet kíván és hogy mennyi a növény nedvesség igénye. Az afrikai növények, így például a szanszeviéria szárazságtűrő, nem szükséges hetente megöntözni és jól bírja a tűzőnapos ablak melletti területeket is.

A hibrid munkavégzés miatt egyre népszerűbb közösségi terekben kreatívabb és látványosabb megoldásokat tudunk alkotni, és ápolni is könnyebb a növényeket, mint a munkahelyek között. A fiatal generációnak egyre fontosabb a munkahelyi környezet minősége, motiválja őket a design, a belső berendezés, a növények. A munkatársak jól létét, kényelmét képviselő Well minősítésnek és követelményeinek el kell jutnia a munkavállalókhoz, olyan brandként kell kezelni, amely előnyös a munkaerő toborzási és megtartási szempontból. Nagyobb multinacionális cégeknél is egyre népszerűbb a növények gondozása, teraszokon nevelnek paradicsomot, fűszernövényeket. A zöld környezettel foglalkozás mentális kikapcsolódást is jelent.


Milyen eszközökkel népszerűsítik a növények szeretetét, jelenlétét a munkahelyeken?

Az tervezzük, hogy minden általunk telepített növény kap egy QR kódot az irodában, amelyen bemutatkozik, hogy én vagyok a bambuszpálma - Chamaedorea elegans – Mexikóból és Guatemalából jöttem. Az természetes, hogy az emberek ismerik a kollégáikat, de a növények is élőlények, akikkel egy légtérben létezünk, hozzájárulnak fizikai és mentális egészségünkhöz, teljesítményünkhöz, ezért őket is be kell mutatni.


ai

Képzeletbeli kollaborációs sziget a jövő irodájában

CIKK AJÁNLÓ


FERENCZ MARCEL - A NÉPRAJZI MÚZEUM, AZ ELSŐ...

Ferencz Marcel - A Néprajzi Múzeum, az első skicctől a világsikerig EuropaDesign, Ferencz Marcel, FIABCI, World Prix d’Excellence, Néprajzi Múzeum, díj, ingatlanfejlesztés, Városliget, fenntartható, díszítés, pixelizált motívum,
Néprajzi Múzeum - FIABCI World Prix d’Excellence – a világ legjobb...
2024-07-08

DATAFLEX BENTO: HIBRID MUNKAVÉGZÉST TÁMOGATÓ...

Dataflex Bento: hibrid munkavégzést támogató díjnyertes megoldás! Europa Design, Dataflex, Bento, Red Dot Design Award, 2024,,tárolás
DATAFLEX BENTO: HELLÓ INTELLIGENS TÁROLÁS!ISMERJE MEG AZ EUROPEAN DESIGN...
2024-05-08

EHHEZ AJÁNLJUK



Dodo Sitland
termék információ
termék raktárlista

Dodo

termék raktárlista
# Sitland Nincs

Capri Executive SO1585 Andreu World
termék információ
termék raktárlista

Capri Executive SO1585

termék raktárlista

Chairik Engelbrechts
termék információ
termék raktárlista

Chairik

termék raktárlista

Bound Screens Herman Miller
termék információ
termék raktárlista

Bound Screens

termék raktárlista

Alya BU1524 Andreu World
termék információ
termék raktárlista

Alya BU1524

termék raktárlista

Passe-partout Sitland
termék információ
termék raktárlista

Passe-partout

termék raktárlista
# Sitland Nincs

Joko Kristalia
termék információ
termék raktárlista

Joko

termék raktárlista

Alya Executive SO1496 Andreu World
termék információ
termék raktárlista

Alya Executive SO1496

termék raktárlista

REFERENCIÁK

VÁCI 140

Váci 140

TRILAK

Trilak

LUMINIS KFT.

Luminis Kft.

MANPOWER

Manpower

DOUWE EGBERTS

Douwe Egberts

PUBLICIS KFT.

Publicis Kft.

MCDONALDS -...

McDonalds - Aréna Plaza

A4STUDIO

A4Studio

MONICOMP

Monicomp

TELENOR ASTORIA

Telenor Astoria

A WELL 11 FEJEZETE

The WELL Air concept aims to ensure high levels of indoor air quality across a building’s lifetime through diverse strategies that include source elimination or reduction, active and passive building design and operation strategies and human behavior interventions.

A WELL Air koncepciójának célja a magas minőségű beltéri levegő biztosítása az épület teljes élettartama alatt különböző stratégiák felhasználásával melyek magukban foglalják a káros anyagok levegőbe jutásának megszüntetését vagy csökkentését, az aktív és passzív épülettervezést és üzemeltetést, valamint az emberi tevékenységek által történő beavatkozások optimalizálását.

The WELL Water concept covers aspects of the quality, distribution and control of liquid water in a building. It includes features that address the availability and contaminant thresholds of drinking water, as well as features targeting the management of water to avoid damage to building materials and environmental conditions.

A WELL Water koncepciója az épületen belüli vízellátás minőségét, elosztását és ellenőrzését fedi le. Foglalkozik az ivóvíz rendelkezésre állásával illetve szennyezettségével csakúgy, mint a vízgazdálkodással kapcsolatos kérdésekkel, így kihatással van az építőanyagok minőségére illetve a környezeti körülményekre is.

The WELL Nourishment concept requires the availability of fruits and vegetables and nutritional transparency and encourages the creation of food environments where the healthiest choice is the easiest choice.

A WELL Nourishment koncepciója az épületet használók számára a friss zöldségek és gyümölcsök elérhetőségét és az épületen belül kínált táplálékoknak az átláthatóságát tűzi ki célul. Olyan környezet kialakítását támogatja, ahol az egészséges választás a legegyszerűbb választás.

The WELL Light concept promotes exposure to light and aims to create lighting environments that are optimal for visual, mental and biological health.

A WELL Light koncepció a természetes fény jelenlétét támogatja, a látási, mentális és biológiai egészség számára optimális világítási feltételek meglétére törekszik.

The WELL Movement concept promotes movement, physical activity and active living and discourages sedentary behaviors through environmental design strategies, programs and policies.

A WELL Movement koncepciója elősegíti a mozgást, a fizikai aktivitást, az aktív életet és elriaszt az ülő életmódtól a környezet megfelelő tervezésével, a különböző programokkal és irányelvek bevezetésével.

A WELL Thermal Comfort koncepció célja a produktivitás elősegítése és az ideális hőkomfort kialakítása az épület minden használója számára továbbfejlesztett hűtő-, fűtő rendszerek betervezésével, működtetésével és a rendszer személyre szabhatóságával.

A termikus kényelmet úgy definiálhatjuk, mint „az az állapot, amely kifejezi a termikus környezettel való elégedettséget és azt szubjektív értékelés alapján minősíti”. Szervezetünkben az állandó hőmérsékleti kényelmet a homeosztázis egyik területe a hőszabályozás biztosítja, mellyel egy élőlény bizonyos határok között fenntartja a testhőmérsékletét a környezeti hőmérséklet változása ellenére. Kiegyensúlyozza a hőnyereséget és a hőveszteséget annak érdekében, hogy a test belső hőmérséklete az optimális tartományban, 36-38 ° C (97-100 ° F) maradjon, ezt a hipotalamusz szabályozza.

The WELL Sound concept aims to bolster occupant health and well-being through the identification and mitigation of acoustical comfort parameters that shape occupant experiences in the built environment.

A WELL Sound koncepciójának célja az épületet használók egészségének és jólétének erősítése az akusztikai paraméterek javításával, hogy az épített környezetben tartózkodók is megtapasztalják az akusztikai kényelem előnyeit.

The WELL Materials concept aims to reduce human exposure to hazardous building material ingredients through the restriction or elimination of compounds or products known to be toxic and the promotion of safer replacements. Compounds known to be hazardous to the health of occupational workers and/or known to bioaccumulate or aggregate in the environment are also restricted and in some instances not permitted.

A WELL Materials koncepciója az emberek egészségét védi, az építőanyagokban fellelhető károsanyagok csökkentésével vagy teljes kiküszöbölésével és a megfelelő helyettesítő anyagok népszerűsítésével. Az egészségre veszélyes vegyületek felhasználását szintén szabályozza a WELL.

The WELL Mind concept promotes mental health through policy, program and design strategies that seek to address the diverse factors that influence cognitive and emotional well-being.

A WELL Mind koncepciója a mentális egészség elérését olyan rendelkezésekkel, programokkal és design stratégiákkal támogatja, melyeknek célja a kognitív és érzelmi jóllét kialakulásához való hozzájárulás.

The WELL Community concept aims to support access to essential healthcare, workplace health promotion and accommodations for new parents while establishing an inclusive, integrated community through social equity, civic engagement and accessible design.

A WELL Community koncepció célja, hogy támogassa az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, a munkahelyi egészségfejlesztést és a szülők munkába való visszatérését, miközben befogadó, integrált közösséget hoz létre a társadalmi igazságosság, a polgári részvétel és a hozzáférhető formatervezés révén.

Innovation features pave the way for projects to develop unique strategies for creating healthy environments.

A WELL Innováció fejezete a projektek útját segíti, hogy egyedi és innovatív stratégiák kidolgozásával megteremtsék az egészséges környezetet.


olvass tovább...