Hogyan tudott a Himalája zord vidékén, a messzi Tibetben, Ladakh Tanpó falujában egy lelkes magyar építészcsapat olyan iskolát tervezni, amely főként helyi anyagokat használva, miden feleslegtől mentes, minimális költséggel épült fel, és kizárólag a nap hőjével melegíti fel a nappali órákban az oktatótermet? Történet közösségi szellemről, emberségről, összefogásról, segítőkészségről és találékonyságról. A Csoma Szobája Alapítvány építészeti munkacsoportjának öt tagja, Bárdi Emese, Fehér Anna, Irimiás Balázs, Kacsó János, Szelecsényi Balázs, a MÉD belsőépítészeti különdíját adományozó Europa Design székházában elevenítette fel a díjazott Tanpói Napiskola építésének nem mindennapi részleteit.

Mi volt a helyiek igénye?

Irimiás Balázs, az alapítvány létrehozója: Tanpóban francia támogatással volt egy fizetett tanár, aki a gyerekeket a családoknál tanította a hideg téli hónapokban. Előfordult, hogy fóliasátor alatt tanultak, de mivel felhős időben a nap nem tudta befűteni a teret, kályhát használtak, ami nagyon füstös volt. Egy olyan épületre volt szükségük, amely nem fogyaszt energiát, nincsenek költségei. A helyiek mindössze annyit kértek, hogy a vödör tetején olvadjon el a víz, az nekik már megfelelő hőmérséklet lesz az iskolában.

Milyen szempontokat követtetek a tervezés során?

Irimiás Balázs: A cél az volt, hogy a helyiek magukénak érezzék az iskolát. A Zanszkár folyó völgye a Himaláján belül is egy rendkívül elszigetelt vidék, a helyiek népi építészetében sincs semmi öncélú, épületeikben a megszerzett tudásuk és a szűkös anyagi keretek összpontosulnak. Bennünket ugyanezek az elvek vezéreltek, csak egy másik oldalról találtunk rá egy minimalista épülettípusra.

Az Alapítvány korábban már Zanglában is épített egy iskolát. Hogyan segítette ez a mostani munkát?

Szelecsényi Balázs: Mivel Zanglában az állami iskolaépület vasbeton szerkezetét nem lehetett kifűteni, ezért az oktatás három hónapra szünetelt a zord időjárású hónapokban. Ekkor merült fel egy passzív szolár elven működő iskola gondolata, amely télen az üvegház elvén a nap melegét és a diákok testhőmérsékletét csapdába ejtve teremt emberi tartózkodásra alkalmas hőmérsékletet. Ezt az épülelet az Archikon építészirodával közösen fejlesztettük ki, és kísérleteztük ki azokat az elemeket, amelyeket most Tanpóban már magabiztosan alkalmaztunk. Az egyik télen Panni a befagyott Zanszkár folyó jegén ment ki ellenőrizni a zanglai iskola működését.

Mennyiben lehetett felhasználni a népi építészet hagyományosan alkalmazott elemeit?

Kacsó János: A helyiek a kolostorok és házak ablakainak a többségét a nap felé tájolták, de azok túl kicsik voltak, és mivel nem dupla, hanem csak egy rétegből készültek, a helyiségek gyorsan kihűltek.

Irimiás Balázs: Kőrösi Csoma leírásából tudjuk, hogy a házakban nem voltak kémények, mert a helyiek úgy tudták, hogy a füsttel kimegy a meleg is, és ezt nem akarták. Ennek eredményeként izgalmas ombre falfelületek keletkeztek. Csoma panaszkodott, hogy amikor befűtöttek, nem látta a könyvet a füsttől, így inkább dideregve olvasott. Az általunk alkalmazott tiszta energia megszünteti ezt a problémát, és a helyiek megtanulták, hogy a kéményhez kötött kis kályhával lehet teát főzni, a napnak pedig engedni, hogy bemelegítse a helyiséget. Az ablakok déli tájolása csak esetszerűen működött, és arra nem jöttek rá, hogyan lehet a nagyméretű, dupla ablakfelületekkel és a nap hőjével akár 30 fok körüli hőmérsékletet elérni a belső terekben. Mi azt mutattuk meg nekik, hogyan lehet hatékony a hőszigetelés hagyományos anyagokkal, de modern megoldásokkal. A falakat két réteg 30 cm vastag napon szárított sártéglából és közéjük tömött szalmából építettük. Az üveg kivételével minden felhasznált építési anyag helyben gyűjtött: a kövek, a föld, a szalma, de a gerendák és fapadlók is. Ezáltal minimálisra csökkent az épület ökológiai lábnyoma és költségei. A népi építészetük rendkívül intelligens volt, például a takarmányt a lapos tetőn tárolták, ami hőszigetelő anyagként működött. Korábban kétszintes házakat építettek, alul volt az istálló, és az állatok hője olyan volt, mint a padlófűtés. Ma már nem szeretnének állatokkal, bolhákkal együtt lakni, drasztikusan változik az életforma és mi ehhez kínálunk a kortárs építészettel alternatívát. A célunk, hogy úgy tudják növelni a komfortszintjüket, hogy közben megőrzik a karakteres népi építészetüket.

Milyen építészeti-belsőépítészeti ötleteket rejt magában a letisztult megjelenésű, egyszerű tömegformálású épület?

Szelecsényi Balázs: Panni volt felelős a belsőépítészetért. A 25-30 főt befogadó, dél felől nagy üvegablakokkal határolt napterem mögött kialakítottunk egy kis hátsó folyosót, amely puffer zónaként működik, hiszen a levegőnél nincs jobb hőszigetelő, és így a tanterem észak oldala nem lesz olyan hideg, mint a külső fal. Ráadásul funkciója is lett a folyosónak, a gyerekek itt le tudják tenni a cipőjüket, elhelyeztünk padokat, polcokat és egy kézmosót is a bal oldalon.

Fehér Anna: A gyerekek a kabátjukat nem vetik le, és az oktatóteremben nem székeken, hanem vastag gyapjúszőnyegen ülnek az ablak mellett. A meleg felületek nem hagyják, hogy kimenjen a meleg. A nagy üvegablakoknak köszönhetően, ha kint nulla fok körül van a hőmérséklet és süt a nap, akkor belül akár 30-35 fok is lehet. Ezért az ablakok egy része nyitható. Az iskola tovább bővíthető, egyedül a lépcső külső fokát kell elbontani és mellé lehet további termeket sorolni.

Kacsó János: Mivel a vályogfalba nehéz szeget ütni úgy, hogy meg is maradjon, a tanteremben a tábla felhelyezésére először gerendákat akartunk besüllyeszteni a fal hosszában. Azonban építészeti szempontból jobb megoldásnak tűnt, ha a dupla fal szétnyílásának megakadályozására keresztbe tesszük be a gerendákat, amelyek merevítik a falat és a végüket pedig lehet akasztónak, tartónak használni. Ez nagyon jó példa arra, hogyan születik építészeti szerkezeti megoldás egy felhasználói problémából.

Milyen közös vonások fedezhetőek fel a kinti és a magyar építészet között?

Kacsó János: A vályoghasználatban hasonlítunk a magyar népi építészethez. A vályog jobban hőszigetel, jobban ki lehet fűteni.

Más épületekben is alkalmazásra került a szolarizációt?

Bárdi Emese: Nyáron a falutanács segítségével kiválasztottunk néhány családot, akiknek a meglévő házában szolarizáltunk egy-egy szobát. Korábban a helyi asztalos már készített magának ablakot az iskola mintájára. Nagyon lényeges, hogy a helyiek elfogadják az új megoldásokat, ezért mindig bevonjuk őket az építés folyamatába.

Szelecsényi Balázs: A szolarizációs projekthez manuálét is készítettünk, amelyben rajzsorozattal magyarázzuk el nekik mitől lesz jó ez a megoldás, mit kell betartani, hogy fontos a tájolás és a vályogfal szigetelése is.

Kacsó János: Ezen a módon válik a közösségi építészet igazán közösségivé. Sokat gondolkodtuk azon, hogyan tudjuk leghatékonyabban átadni az ötletünket, hiszen az a célunk, hogy a helyiek megértsék, mit miért csinálunk, elfogadják, alkalmazzák, majd továbbfejlesszék saját építészetüket.

Fehér Anna: A manuálé nyomtatott, de jövőre tervezünk workshopokat is a falvakban. Idén elkezdtünk egy kutatást, amely szerint egyre többen szeretnének tisztább és kényelmesebb életteret.

Milyen további terveitek vannak?

Fehér Anna: A szolarizációt szeretnénk folytatni, hogy milyen mértékben, az függ a kutatás eredményétől. Valós igényekre szeretnénk megoldást találni és fontos, hogy a helyiek magukénak érezzék a változtatásokat.

Bárdi Emese: Amikor a helyiek magán házaiban végzünk átalakítást, az már egy érzékenyebb építészet, közelebb kell kerülnünk a családokhoz, óvatosan kell megközelíteni, hogy elfogadjanak.

Szelecsényi Balázs: A zanglai apácáknak tetszett a tanpói iskola, és felkértek bennünket, hogy készítsünk egy szolártermet a már meglévő kubusszerű házaik közelében. Idén nyáron befejeztük az alapozást, a fa anyag is szárad már, jövő nyáron elkészül az épület. Azzal kezdtük a tervezést, hogy megkérdeztük az apácákat mire szeretnék használni a termet, bevontuk őket az építési folyamatba. Ők nagyon jó közösséget alkotnak, sokat segítettek, minden apáca, 8-tól 80 évesig részt vett az építkezésben, hordta a köveket.

Milyen volt a feladatmegosztás, ki miért volt felelős?

Fehér Anna: A Csoma Szobája Alapítványon belül munkacsoportokban működünk. Mi vagyunk az építészeti munkacsoport és szorosan együttműködünk a közösségfejlesztéssel, az oktatással, akiknek már korábbi helyi tapasztalatai voltak. Mindenkit más vonz ide, és mindenki szeretettel csinálja.

Szelecsényi Balázs: Magyar székhelyű az alapítvány és a tagok sok nézőpontot képviselnek. Az önkéntesek nemzetköziek, de többségük magyar. Balázs alapította, amikor egy nyáron arra biciklizett.

Irimiás Balázs: Japánban éltünk a párommal, mindketten ösztöndíjjal tanultunk, én építészeti műemléki helyreállítást, ő pedig nemzetközi kapcsolatokat. Nyáron a környéken utazgattunk, biciklivel túráztunk a holdbéli tájon, 5300 volt a legmagasabb hágó, amin átkeltünk. Tudtuk, hogy ott lakott valahol Csoma, az volt a cél, hogy megtaláljuk a palotát. A romantikus kastély erkélyén meg is kértem a kezét. Japánban angkori építészetet kutattam, de amikor megláttam Zanglában a kastélyt, tudtam, hogy érdemes foglalkozni a felújításával.

Milyen üzenete lehet a projektnek a magyar közösségi építészet számára?

Bárdi Emese: Fontos az építkezés szociális oldala, hogy egy ideális projektben megismerhettem a helyieket. Mi is sokat kaptunk a családoktól, ahogy közel kerültünk hozzájuk.

Kacsó János: Az építészet kezd elszakadni a realitástól és a mindennapoktól. A ladakhi munkában én azt szeretem, hogy közvetlen közel kerülünk azokhoz a dolgokhoz, amikkel foglalkozunk és azokhoz az alapvető tényezőkhöz, amelyekből az építészet felépül. Ezekből egyet szeretnék kiemelni, ez az anyag. Kint minden egyes anyagot megérintettünk.

Szelecsényi Balázs: Szerintem érdemes külföldön is tevékenykedni, egy globális világban tudunk tanulni és az ott megszerzett tudást máshol is hasznosítani.

Fehér Anna: Általánosabban megfogalmazva, a tervezés egy nagy információfelhőből történik, amelyben mi építészek nem alulról építkezünk, hanem a felhőből redukálódva születik meg az új épület. Inkább katalizátorok vagyunk a tervezési folyamatban.

Irimiás Balázs: Bár a Himalájában teljesen más a környezet, Ladakhban sokkal kevesebb hatás érvényesül, örülnék, ha az ott izoláltan kikísérletezett működési modell Magyarországon is kedvező fogadtatásra találna. A megrendelőknek már a tervezési folyamatba történő bevonásával olyan épületeket szeretnénk létrehozni, amelyekben nincs semmi felesleges, nincsenek túltervezve, túlgondolva, minimális költségvetéssel készülnek. A 21. században eláraszt bennünket a szemét, ez az építészet problémája is, és mi erre találtunk Ladakhban nagyon jó választ, amit a közösség is örömmel használ. Örülnénk, ha itthon is születnének ilyen épületek. Magyarország ország imázsának is jót tesz az alapítványi példa, a szolár iskola, amely önzetlen segítséggel, az önkéntesek és a helyiek együttműködésével született.