wishlist

Raktár lista

wishlist del
A lista sorrendje módosítható Drag & Drop -al!
HU | EN

BLA STATION

Rendezés relevancia szerint:

Gyártói Termék Szűrés ( Kategória szerint )



Menő szófák, különleges akusztikai panelek a Blå Station-nél

Az 1986-ban alapított, svéd családi vállalkozás az óceán partján található Åhus város egy korábbi szövőműhelyében működik. A Blå Station név első fele is a város nevének, valamint Börge Lindau alapító és dizájner nevének kezdőbetűiből áll (a tervező a rajzait szignálta így anno). A Station szó pedig egyrészt saját bázisukat jelenti.

Korai éveikben kiállításokat és jazzkoncerteket rendeztek az akkor még csak néhány prototípust bemutató, valójában az ürességtől visszhangzó épületükben. Másrészt az állomás szóban rejlő folytonos áramlásra és változásra utal. Saját bevallásuk szerint a céget egyfajta alapvető, szinte gyermeki kíváncsiság motiválja, állandóan keresve valami újszerű, még felfedezésre váró dolgot. Örökös fejlesztésük célja mindig egy olyan új bútor, mely formájában, funkcionalitásában, anyagában, sőt, még gyári előállíthatóságában is valamivel több mint az elzőző termékek, de minimum egy másik, a korábbiakban még nem elérhető alternatívát kínál. Gondolataik fókuszában mindig a bennünket körülvevő tér áll; hogyan épülnek fel, hogyan működnek, és mi hogyan viselkedünk az aktuális közegben? Változott-e, és hozott-e létre új igényeket társadalmunk? Ezek és az ehhez hasonló kérdések inspirálják a Blå Station vezetőit és tervezőit, hogy egy kicsit másképpen gondolkodjanak. 

54 féle szék típust gyártanak! Más ülőbútorok, mint padok, puffok, bárszékek, fa illetve kárpitozott kivitelben is nagy számban megtalálhatók. 

Akusztikai panelek közül is válogathatunk. A GINKGO igen közkedvelt típus. 

A Ginkgo egy vonzó hangelnyelő megoldás, amely a japán hagyományokat a kortárs európai szemlélettel ötvözi. A Ginkgo lehet télen felhős égbolt, ősszel pedig színpompás erdő. Pusztán a színek megváltoztatásával ez az egyszerű forma különböző inspiráló tájakat kelt éltetre bármely enteriőrben. A Ginkgo csökkenti a környezeti zajokat és a visszhangokat a szobában.

Ginkgo akusztikai panel

Moduláris szófáik remekül illeszkednek irodai terekbe, várótermekbe, de akár otthonra is. 

A BOB termékcsalád nagyon sokoldalú és számtalan kellemes színben válaszható. Léteztik külön kórházi célú moduláris szófa család és otthonra, a nappalikba szánt verzió is. Körbeölelhet oszlopot, játkosan kígyózhat egy hotelben, vagy katonás egyenesen végigfuthat egy étterem hozzsú fala mentén. A BOB-al igazán nem lehet melléfogni!

BOB moduláris szófa

A DUNDER egy bővíthető moduláris kanapé, amely könnyen és elegánsan alkalmazkodik ahhoz a környezethez, amelyben használják. A Dunder moduláris ülőgarnitúra öt különböző részből áll - középső, sarok, bal oldali végegység, jobb oldali végegység és lábzsámoly. A Dunder fotelként is kapható.

Laza, fiatalaos beszélgetős részt lehet kialakítani általa irodákban. 

Dunder kanapé és fotel


NINCSENEK TERMÉKEK EBBEN A KATEGÓRIÁBAN



1 / 0 oldal | 1 - 16 / 0 találat

REFERENCIÁK

INGATLAN.COM

ingatlan.com

EMERSON PROCESS...

Emerson Process Management Kft.

IMEX...

Imex Filtertechnika Kft. phase 1

COLLIERS...

Colliers International

JÓGA STÚDIÓ

Jóga Stúdió

2O

2o

BERLIN CHEMIE

Berlin Chemie

MAGÁNLAKÁS -...

Magánlakás - Paskal Rose 2

INTRUM

Intrum

EUROMOVE KFT.

Euromove Kft.

A WELL 11 FEJEZETE

The WELL Air concept aims to ensure high levels of indoor air quality across a building’s lifetime through diverse strategies that include source elimination or reduction, active and passive building design and operation strategies and human behavior interventions.

A WELL Air koncepciójának célja a magas minőségű beltéri levegő biztosítása az épület teljes élettartama alatt különböző stratégiák felhasználásával melyek magukban foglalják a káros anyagok levegőbe jutásának megszüntetését vagy csökkentését, az aktív és passzív épülettervezést és üzemeltetést, valamint az emberi tevékenységek által történő beavatkozások optimalizálását.

The WELL Water concept covers aspects of the quality, distribution and control of liquid water in a building. It includes features that address the availability and contaminant thresholds of drinking water, as well as features targeting the management of water to avoid damage to building materials and environmental conditions.

A WELL Water koncepciója az épületen belüli vízellátás minőségét, elosztását és ellenőrzését fedi le. Foglalkozik az ivóvíz rendelkezésre állásával illetve szennyezettségével csakúgy, mint a vízgazdálkodással kapcsolatos kérdésekkel, így kihatással van az építőanyagok minőségére illetve a környezeti körülményekre is.

The WELL Nourishment concept requires the availability of fruits and vegetables and nutritional transparency and encourages the creation of food environments where the healthiest choice is the easiest choice.

A WELL Nourishment koncepciója az épületet használók számára a friss zöldségek és gyümölcsök elérhetőségét és az épületen belül kínált táplálékoknak az átláthatóságát tűzi ki célul. Olyan környezet kialakítását támogatja, ahol az egészséges választás a legegyszerűbb választás.

The WELL Light concept promotes exposure to light and aims to create lighting environments that are optimal for visual, mental and biological health.

A WELL Light koncepció a természetes fény jelenlétét támogatja, a látási, mentális és biológiai egészség számára optimális világítási feltételek meglétére törekszik.

The WELL Movement concept promotes movement, physical activity and active living and discourages sedentary behaviors through environmental design strategies, programs and policies.

A WELL Movement koncepciója elősegíti a mozgást, a fizikai aktivitást, az aktív életet és elriaszt az ülő életmódtól a környezet megfelelő tervezésével, a különböző programokkal és irányelvek bevezetésével.

A WELL Thermal Comfort koncepció célja a produktivitás elősegítése és az ideális hőkomfort kialakítása az épület minden használója számára továbbfejlesztett hűtő-, fűtő rendszerek betervezésével, működtetésével és a rendszer személyre szabhatóságával.

A termikus kényelmet úgy definiálhatjuk, mint „az az állapot, amely kifejezi a termikus környezettel való elégedettséget és azt szubjektív értékelés alapján minősíti”. Szervezetünkben az állandó hőmérsékleti kényelmet a homeosztázis egyik területe a hőszabályozás biztosítja, mellyel egy élőlény bizonyos határok között fenntartja a testhőmérsékletét a környezeti hőmérséklet változása ellenére. Kiegyensúlyozza a hőnyereséget és a hőveszteséget annak érdekében, hogy a test belső hőmérséklete az optimális tartományban, 36-38 ° C (97-100 ° F) maradjon, ezt a hipotalamusz szabályozza.

The WELL Sound concept aims to bolster occupant health and well-being through the identification and mitigation of acoustical comfort parameters that shape occupant experiences in the built environment.

A WELL Sound koncepciójának célja az épületet használók egészségének és jólétének erősítése az akusztikai paraméterek javításával, hogy az épített környezetben tartózkodók is megtapasztalják az akusztikai kényelem előnyeit.

The WELL Materials concept aims to reduce human exposure to hazardous building material ingredients through the restriction or elimination of compounds or products known to be toxic and the promotion of safer replacements. Compounds known to be hazardous to the health of occupational workers and/or known to bioaccumulate or aggregate in the environment are also restricted and in some instances not permitted.

A WELL Materials koncepciója az emberek egészségét védi, az építőanyagokban fellelhető károsanyagok csökkentésével vagy teljes kiküszöbölésével és a megfelelő helyettesítő anyagok népszerűsítésével. Az egészségre veszélyes vegyületek felhasználását szintén szabályozza a WELL.

The WELL Mind concept promotes mental health through policy, program and design strategies that seek to address the diverse factors that influence cognitive and emotional well-being.

A WELL Mind koncepciója a mentális egészség elérését olyan rendelkezésekkel, programokkal és design stratégiákkal támogatja, melyeknek célja a kognitív és érzelmi jóllét kialakulásához való hozzájárulás.

The WELL Community concept aims to support access to essential healthcare, workplace health promotion and accommodations for new parents while establishing an inclusive, integrated community through social equity, civic engagement and accessible design.

A WELL Community koncepció célja, hogy támogassa az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, a munkahelyi egészségfejlesztést és a szülők munkába való visszatérését, miközben befogadó, integrált közösséget hoz létre a társadalmi igazságosság, a polgári részvétel és a hozzáférhető formatervezés révén.

Innovation features pave the way for projects to develop unique strategies for creating healthy environments.

A WELL Innováció fejezete a projektek útját segíti, hogy egyedi és innovatív stratégiák kidolgozásával megteremtsék az egészséges környezetet.


olvass tovább...