HÍREK
ARKKI – KREATÍV OKTATÁS – JÁTÉKOS TANULÁS
Az Arkki készségfejlesztő és kreatív iskoláját 1993-ban alapították Finnországban, hogy a programon részt vevő gyermekek az építészeten alapuló gyakorlatokkal gondolkodó, a körülöttük lévő világért felelős, komplex problémákat innovatívan megválaszoló felnőttekké váljanak. A világ több mint 20 országában jelen lévő Arkki ma már Magyarországon is elérhető, az Arkki Hungary egyik alapítójával, Mikó Zsuzsanna Eszter építésszel beszélgettünk a magyar honosításról és céljaikról.
Az Arkki készségfejlesztő és kreatív iskolája Magyarországon - Fotó forrása: Arkki
Kik és milyen céllal alapították az Arkki Hungaryt?
Régi álmom volt, hogy az Arkki Magyarországon is létrejöjjön, és magyar gyerekek is kapjanak ízelítőt a programból. Az egyetem óta követem az Arkki munkásságát, a projektjeit, először a honlapjukon, majd a közösségi média felületein egyre inkább látható volt, hogyan zajlik az oktatás, milyen gyakorlatokat végeznek a gyerekek az órákon. Az Arkkit 30 évvel ezelőtt hozta létre, Pihla Meskanen finn hölgy édesanyjával, valamint egyetemista barátnőjével. Először Finnországban délutáni kiscsoportos oktatásként indult a program teljesen önkéntes alapon, majd ebből nőtte ki magát egy olyan vállalkozássá, amelyben külföldi országok is átvehetik a licencet. 1993 óta több mint 20 országban több mint 20 000 gyermek vett részt az Arkki kurzusokon. A finn Oktatási és Kulturális Minisztérium által elismert Arkki módszertan egyike a Finn Nemzeti Oktatási Ügynökség által támogatott programoknak, melynek célja a finn oktatási módszerek közvetítése a világban. Férjemmel, Lipcsei Gáborral és Mészáros Zsuzska kolléganőnkkel vágtunk bele együtt hárman, hogy megpróbáljuk itthon elkezdeni az oktatást. Megkerestük a finn partnereket, akikkel rögtön jó kapcsolat alakult ki. A fantasztikus tananyag megerősített bennünket abban, hogy ezt kell Magyarországon is meghonosítani, mert ha saját módszert akarnánk megvalósítani, az nagyon sok időbe telne és nem lenne ilyen jól felépített.
A finn Oktatási és Kulturális Minisztérium által elismert Arkki módszertan - Fotó forrása: Arkki
Ez egy teljesen más szellemiségű oktatási rendszer, mint amit Magyarországon megszoktunk, mi jellemzi a programot?
Oktatási szempontból az jellemzi, hogy az oktató soha nem előadást tart, hanem pusztán kérdésfeltevéssel próbálja a gyerekeket rávezetni a feladat elvégzésére. Minden egyes projektnek van egy tananyaga, amit szeretnénk, hogy a gyerekek elsajátítsanak, például a fény-árnyék összefüggései, a háromszög alapú térrácsok, a tér és szín összefüggései, az ókori épületek elemeinek az arányai, a szimmetria, az építőelemek, a téglakötés vagy a városi összefüggések. A feladat során úgy vannak kialakítva a kérdések, hogy a gyerekek maguk jöjjenek rá azokra a dolgokra, amiket szeretnénk, hogy elsajátítsanak.
Ez egy abszsolút kreatív szemléletmód és készségfejlesztés…
Az a lényege, hogy a gyermek merjen kérdéseket feltenni, ki merjen dolgokat próbálni, és ne elégedjen meg azokkal a válaszokkal, amik éppen rendelkezésre állnak. A cél a gondolkodásra való, a kockázatvállalásra való tanítás, hogyan vonjanak le következtetéseket abból, amit megtapasztaltak és hogyan induljanak el egy olyan világba, amely aztán tovább vezet.
Az Arkki oktató építészei a S.T.E.A.M. oktatási módszerét módosították: a mozaikszót képező Science, Technology, Engineering, Arts és Mathematics közül az Art-ot kicserélték Architecture, azaz Építészetre - Fotó forrása: Arkki
Az Arkki célja messze túlmutat az építészeten, mégis miért az építészeten alapul?
Tudományos alapokra helyezve, a S.T.E.A.M. oktatási módszerét módosították kicsit, ahol a mozaikszót képező Science, Technology, Engineering, Arts és Mathematics közül az Art-ot kicserélték Architecture, azaz Építészetre, mert az építészet olyan tudományág, amellyel a másik négy összetevő sokkal jobban megfogható a valóságalapú tanulással, mint az Arts-val, a művészetekkel. Sokan azért mennek építésznek, és ezt magamról is elmondhatom, mert az építészet olyan tudományág, amelyben a világ sok aspektusa össze van gyűjtve, nemcsak mérnöki, hanem kulturális viszonylatban is. Ezt jól felismerte az Arkki, az építészet mindenkit érdekel, mindenkinek köze van hozzá. Azokban a terekben élünk, amiket létrehozunk és ezen akár változtatni is lehet, ha tudatosan végezzük.
Az Arkki az építészeten keresztül tanít kreatívak lenni, gondolkodni, kritikusak lenni a környezettel - Fotó forrása: Arkki
A program szellemisége itt kapcsolódhat a Well minősítéshez is, hiszen meghatározó hogyan építenek fel egy belső teret, hogyan hat a tér a benne lévők mentális és fizikai egészségére.
Sok belső teres projektje van az Arkkinak, már az egészen kicsi gyerekeknek is, a színnek, a fénynek, a fény-árnyéknak az összefüggéseit tanítjuk játékos módon. A kisebb korosztályban kifejezetten nem az a cél, hogy a gyerekek építészek legyenek, hanem hogy az építészeten keresztül megtanuljanak kreatívak lenni, gondolkodni, kritikusak lenni a környezetükkel kapcsolatban. Tudják, hogy mit szeretnének, hogyan lehetne valamit jobbá tenni, és ez egészen a mikrokörnyezetüktől a tágabb városi környezetig segítség lehet a számukra amikor felnőnek.
Az oktatók építészek?
Igen, az oktatók építészek, ez követelmény az Arkki részéről. Most mindenki végzett építész nálunk, és valamilyen formában tevékenykedik az építőiparban vagy a vizuális oktatásban. Nagyon hasznos, ha az oktató járatos azokban a témákban, amikről beszél, hiszen abból a felhalmozott tudásból tud meríteni, amit az egyetemen vagy a szakmájában elsajátított, akkor is ha nem ugyanolyan mélységben kell tanítania.
Az Arkki különböző korosztályok részére, különböző tananyaggal oktat - Fotó forrása: Arkki
Kik jelentkezhetnek, hány éves kortól hány éves korig?
Jelenleg ebben a félévben 6-tól 8 éveseknek, illetve 9-től 11 éveseknek indítottunk kurzusokat. Ez két különböző korosztály, különböző tananyaggal. Következő félévtől bővíteni fogjuk a kört, van egy óvodás program 4 éves kortól, itt a szülővel együtt készíti a gyermek a projektjeit, és a foglalkozásvezető tanácsokat ad, kérdez a gyerekektől, illetve egy nagyobb korosztályt is kezdünk 12-től 14-15 éves korig. Itt már nagyon jellemző, hogy valaki szakmai érdeklődéssel jön el, olyan komoly építészeti problémákat is érintünk, amelyek akár az egyetemen is izgalmas projektek lennének.
A teljes Arkki tanterv 30 egymásra épülő modult tartalmaz - Fotó forrása: Arkki
Hány modulból áll a program?
A teljes Arkki tanterv 30 egymásra épülő modult tartalmaz 300 folyamatos fejlődést biztosító projekttel, amelyek lehetővé teszik a gyermekek és fiatalok számára, hogy összesen 1500 órán keresztül alkossanak és fejlesszék kreativitásukat.
Finnországban egészen 19 éves korig folyik Arkki oktatás. Minél kisebb korosztályt érint, annál többen járnak, a gyerekeknek korral differenciálódik az érdeklődése, 14 éves korosztály felett már a szakmai, építészeti irányultság a jellemző.
A gyerekeknek korral differenciálódik az érdeklődése - Fotó forrása: Arkki
Mennyi időt vesz igénybe, heti hány foglalkozást jelent?
Egy kurzus heti egy foglalkozást jelent és a foglalkozások másfél órások. Ez pont jó is a gyerekeknek, hogy ismétlődő műhelymunka legyen, amit várnak és hétről hétre újra tudják folytatni.
Milyen irányban szeretnétek tovább fejlődni?
Szeretnénk, hogy ne csak Budapesten, hanem Magyarország nagyobb vidéki városaiban is elérhető legyen az Arkki, és ehhez keresünk is partnereket. Nyitunk egy saját helyszínt nemsokára, ahol szeretnénk osztályokat vendégül látni. Ezen kívül szeretnénk egy támogató programot: „Hívj meg egy osztályt egy Arkki foglalkozásra!” címmel, hogy akár építőipari, akár más cégek, magánszemélyek tudjanak adományozni az Arkkinak, hogy olyan osztályokat is vendégül láthassunk, ahol a gyerekek nem tudják kifizetni a foglalkozást.
Az Arkki partnereket keres és támogató programot indít: „Hívj meg egy osztályt egy Arkki foglalkozásra!” - Fotó forrása: Arkki
Sok sikert kívánok ehhez a szuper kezdeményezéshez, reméljük, hogy minél több gyermek be tud kapcsolódni az Arkki programba és nagyon kreatívan gondolkodó, nyitott szemléletmódú felnőttekké válnak.